A belső őserdő

Mi történik velem, amikor az erdőt járom? Heidegger kérdezve: miféle világban-benne-lét az erdő? Végh Attila ezt a kérdést járja körül esszékötetében, amely valójában egyetlen nagy esszé. A szerző sorra veszi az erdőn-lét feltételeit és mozzanatait: a lassítást, az érzékenységet, az alázatot, a visszatérést, a kalandot és a rejtőzködést. Sejtelme szerint az erdő a végső valóság helye. Itt minden az, ami. Az igazság itt önmagát nyilvánítja ki. Az erdő ébersége kiolt mindent, amivel a városban az emberek áltatják magukat. A természetben nincs karrier, felelősség, számítás, morál. Csak a tiszta, romlatlan életösztön. Amikor Nietzsche úgy látja, hogy az élet már nem képes aktualizálni önnön potenciális mélységét, akkor ennek okát mindig valamilyen korlátozó tényezőben látja. Az életet ilyenkor kiszolgáltatják valami tőle idegen erőnek, mondja. Nos, az erdő a tiszta valóság színtere. Nem véletlen, hogy Zarathustra tíz évig egy erdőben élt. Az erdő tiszta, éber tekintete lakóitól is éberséget követel. Itt mindennek tétje van, és mindennek az élet maga a tétje. Az állatok megindító komolysága erre tanít bennünket, erdőjárókat. Komolytalan lényeket. Akiknek mégis, még ma is megadatik, hogy belépjenek a belső őserdőbe, hogy lélekfrissítő, szellemtisztító sétát tegyenek. A tervezett kötetet Mátéfy Szabolcs művészi akvarelljei illusztrálják.