1526: a végzetes mohácsi úttévesztés - Béke vagy 150 év háború!

Bevezetés: A magyar történelemírás rendkívül egyoldalú módon elemzi a mohácsi csata történetét. Szemlélete évszázadok óta semmit nem változott: csak a csatavesztés körülményeit vizsgálják, kiemelve a vezérek felelősségét, a hibás döntéseket, a csatatér helytelen kiválasztását, a magyar haderő számbeli hátrányát és felkészületlenségét. Az erőviszonyokat ismerve ma már világosan látható, hogy a magyar seregnek semmi esélye nem volt a török haderővel szemben, s még akkor sem lett volna, ha Szapolyai János, erdélyi vajda és Frangepán Kristóf horvát hadai időben megérkeznek a mohácsi csatatérre. Ezt annak idején maga Tomori Pál fővezér is így látta és három hónappal a csata előtt azt tanácsolta a királynak, hogy kössön békét a törökökkel. A valódi kérdés az, hogy kinek az érdeke volt, hogy sor kerüljön a csatára? A magyarok érdeke? Bizonyosan nem! A magyarok érdeke az lett volna, hogy elkerüljék a biztos vereséget jelentő csatát. Az történt, ami előrelátható volt, és 1526. augusztus 29-én a magyar sereg súlyos vereséget szenvedett. Mi volt a török hadsereg célja? Az ország megszállása? Nem! Beszéljenek a tények! Kinek hozta a legnagyobb hasznot a mohácsi veresé? A töröknek? Nem! Hát akkor kinek? Egyértelműen a Nyugatnak és a kor nyugati nagyhatalmának, a Habsburg Birodalomnak! A könyv mindezt világosan bemutatja.