Nero, a véres költő – Kosztolányi Dezső

13,49 

Várható szállítás: 11-14 munkanap

Kedvencekhez adom
Kedvencekhez adom
Cikkszám: 22:110054 Kategória:

Leírás

Nero, a véres költő 

Kosztolányi Dezső

Nero – az európai ember tudatában a történelem egyik leggonoszabb uralkodójaként élő római császár Kosztolányi Dezső kilencven éve, 1921-ben megjelent első regényének főszereplője. Az író azonban a történeti hagyomány ismeretében azt igyekszik benne megtalálni és megragadni, ami művészi és emberi gyarlóságának kulcsa, hogy alakján és sorsán keresztül az embert és a művészt a modern korban is kínzó kérdésekre keressen válaszokat. Korát és terét tekintve ez a mű távol esik ugyan a későbbi regényekben ábrázolt helytől és időtől, a XX. század elejének Magyarországától, mégis egyszerre feszeget benne Kosztolányi húsba vágóan személyes és riasztóan modern társadalmi problémákat. Vall életről és halálról, költészetről, művészetről és politikáról, hűségről és árulásról, tartásról és alakoskodásról. E sokrétű és költőien megírt, ugyanakkor népszerű regény kritikai kiadásának célja, hogy közelebbről láthassuk és vizsgálhassuk az alkotó Kosztolányit, hogy jobban megértsük a Nero, a véres költő üzenetét. Ebben segít a kézirat és a szerzői jegyzetek közreadása mellett a keletkezés és a befogadás történetének bemutatása s a bőséges tárgyi magyarázat.

Kiadó: Kalligram Könyvkiadó
Oldalak száma: 1264 oldal
Boritó: keménytábla, védőborító
ISBN: 9788081014611
Kiadás éve: 2011

További információk

Tömeg 1,20000005 kg
Nero
Nero, a véres költő – Kosztolányi Dezső
13,49