
Jegyzetek a kései hagyatékból II. – A nihilizmusról és az emberfeletti emberről
Friedrich Nietzsche
Az Attraktor kiadó Nietzsche-sorozatának legújabb kötete. A szerző kéziratos hagyatékában rengeteg fontos szöveg maradt meg, melyeket már nem volt ideje kötetbe rendezni. Ezekből válogattuk ki a legfontosabbakat, mégpedig tematikus csoportosításban. A második kötet a nihilizmussal és az emberfeletti emberrel kapcsolatos töredékeket tartalmazza, melyek nem kerültek bele a Nietzsche életében publikált művébe. A jövő európai emberének összképe: ugyanolyan, mint a legintelligensebb rabszolga-állaté, nagyon dolgos, alapjában véve nagyon szerény, végtelenül kíváncsi, sokoldalú, elkényeztetett, gyenge akaratú… Azt ismertetem, ami eljövőben van: a nihilizmus beköszöntét. Ismertetni tudom, mivel olyasvalami történik itt, ami szükségszerű ennek jelei ott vannak mindenütt, csak a szemek hiányoznak még e jelek meglátásához. Nem dicsérem és nem is kifogásolom itt, hogy eljövőben van: úgy hiszem, ami van, az a legnagyobb válságok egyike, az ember legmélyebb magábaszállásának pillanata: hogy az ember kiheveri-e ezt, úrrá lesz-e ezen a válságon, az az erejének a kérdése: ez igenis lehetséges… A modern ember kísérletképpen hol ebben, hol abban az értékben hisz, majd elveszti a hitét benne: az idejétmúlt értékek köre és azoké, amelyekben már nem hisz, egyre teljesebb lesz; egyre inkább erősödik benne az értékek ürességének és szegényességének érzése; ez a mozgás feltartóztathatatlan bár nagystílű módon megkísérli a lelassítását. Amit elmesélek, az a következő két évszázad története….
Kiadó: ATTRAKTOR Könyvkiadó Kft.
Oldalak száma: 113 oldal
Boritó: puhatáblás, ragasztókötött
ISBN: 9786155257865
Kiadás éve: 2015