A szabadság igézete
Václav Havel
Václav Havel, a közelmúltban elhunyt kiemelkedő cseh drámaíró, államférfi és gondolkodó esszéiből, publicisztikai írásaiból, politikusként elmondott beszédeiből nyújt sokszínű válogatást e kötet. Václav Havel jelen könyve tanúságtétel is egyben – arról, mit élt át Közép-Európa történelme egyik legnezebb, napjainkra is árnyékot vető időszakában, s miként lehetett a cselekvő emberséget megőrizni az önkény és a hazugság sötét világában.
Az itt közreadott írásokból olyan ember portréja rajzolódik ki, aki a legabszurdabb körülmények között is hű maradt önmagához, vállalta sorsát, s a börtön rácsai között éppúgy megőrizte belső szabadságát, mint a hatalom csúcsain.
Műveinek vezérmotívumát a szabad, valóban emberhez méltó és mindenkit megillető élet joga jelenti, de a könyv gondolatkörében egyéb, sürgetően időszerű témák is nyomatékkal szerepelnek – köztük az erkölcs és a hatalom viszonya, az egyénnek a hazájáért és az emberiség egészéért viselt felelőssége vagy a fogyasztói társadalom elidegenítő és uniformizáló hatása. Olyan írások sem hiányoznak, amelyek elsősorban életrajzi és történelmi vonatkozásaik miatt érdekesek, és a közelmúlt drámai eseménysorait idézik.
Kiadó: Kalligram Könyvkiadó
Oldalak száma: 328 oldal
Boritó: keménytábla, védőborító
ISBN: 9788081015755
Kiadás éve: 2012
Ár:
Előjegyezhető
Szeretnél értesítést, ha a termék újra elérhető?