Szerelmem Afrika
Gyimesi György
Nagyon régen, a feledhetetlen Nagy Endre vendégeként vadászhattam először Afrikában. Majdnem otthagytam a fogam, mégis akkor szerettem bele a Fekete Földrészbe. Első utamat hosszú böjt követte: kis híján három évtized múltán már elhalványultak az emlékeim, fakóbbak lettek az őserdő tobzódó színei, ezernyi hangjára már vissza sem tudtam emlékezni. Egyvalami azonban felerősödött bennem: a vágy, hogy még egyszer vadászhassak azokon a mesebeli tájakon. Aztán ennek is eljött az ideje. Ledőltek a falak és korlátok, felnyíltak a sorompók, s a hazai vadászok is kiáramlottak szerte a világba. Magam is gyarapítottam soraikat. Kevéske ingatlanvagyonomat pénzzé téve, a régen volt első afrikai vadászatomat hat további követte megannyi élménnyel, sikerekkel és a velük párhuzamosan járó balsikerekkel is. Zöldfülű afrikánerként könyvet mertem írni az utamról – sikere volt. Számos új élménnyel a hátam mögött, most újfent megpályázom a Tisztelt Olvasó érdeklődését, azokét, akiket érdekel Afrika páratlan állatvilága, változatos tájai és szerény vadászélményeim. Vadászataimat sosem motiválta a rekord méretű trófeák hajhászása. Sokkal inkább vonzott a sokféle vadászható fajból egy-egy példány begyűjtése. Tapasztalataim alapján elérhetetlennek, megvalósíthatatlannak tartom, hogy valaki rövid emberöltő alatt valamennyi afrikai vadfajból elejtsen egy-egy példányt. Nekem csak közel negyven fajból sikerült zsákmányolni. Már csak ezért is szerénynek tartom az eredményeimet. Aminek persze rajtam kívül álló oka van. Mert csak ritkán kerülnek egyensúlyba a vágyak és a lehetőségek… Ám a további meddő okoskodások helyett beszéljenek inkább a vadászélményeim! – Gy. Gy.
Kiadó: Dénes Natur Műhely Kiadó
Oldalak száma: 396 oldal
Boritó: cérnafűzött, keménytáblás
ISBN: 9789639369832
Kiadás éve: 2010
Ár:
Előjegyezhető
Szeretnél értesítést, ha a termék újra elérhető?