Az Ördöggolyó környékén
Szepes Erika
Hűtlenné váltam volna a magam számára menedékül megtalált Ördöggolyóhoz, mert kiléptem belőle? Nem, nem hűtlenség vezetett, csak a külső világ hangjai erőteljesen, önmagamtól elterelve, kifelé fordították a figyelmemet. Át kellett adnom az Ördöggolyó kitekintő nyílását, a külvilág felé táruló “ablakát” az Időnek, az örök életű, nagy szakállas öregnek – ha tetszik, a görög Kronosznak -, aki szánalommal figyeli az utcán egyre sokasodó ténfergőket, tévelygőket, a Rembrandt ábrázolta nyomorult kortársait: ő látott ezekben a szerencsétlenekben olyan karakterfigurákat, akik – mutatis mutandis – máig nem javuló körülmények között, utcákon tengődve, rongyaikban ugyanazokat az embertípusokat testesítik meg, akiket az Idő, a Rembrandt megrajzolta örök Öreg, már a festő életében láthatott. Az Idő azóta 400 évvel lett idősebb, de Örökkévalóként változatlan részvéttel figyeli a mai világból kiesetteket, akik az Ördöggolyó környékén tengetik semmire való életüket. Naponta találkozom velük, életük nem élet, hanem sorstalanság, amin változtatni nem tudok.
De – hogy ezeket az élményeket el tudjam viselni – szinte állandóan felidézem azokat az életemet meghatározó, öntörvényű karaktereket, akik tudták irányítani a saját életüket, megalkották a sorsukat, és ezzel állítottak példát, adtak erőt, hogy szót emeljek még akkor is, ha megszólalásomat szájkosárral igyekeznek is megakadályozni.
Kiadó: Napkút Kiadó
Oldalak száma: 230 oldal
Boritó: kartonált ragasztókötés visszahajló füllel
ISBN: 9786156555298
Kiadás éve: 2023
Ár:
Előjegyezhető
Szeretnél értesítést, ha a termék újra elérhető?