Nyitott rítusok – Kortársunk-e a művészet? – Kortásunk-e a művészet?
Varga Mátyás
“„Az itt szereplő esszék a kortárs művészet és kereszténység kapcsolatával foglalkoznak. A kötet elején kaptak helyet azok az írások, amelyek inkább elméleti jellegűek, ezeket követik a konkrét műelemzések, értelmezések, majd pedig az interjúk. Mivel képzettségem legfeljebb teológiai vagy szigorú értelemben vett irodalmi kérdésekben ruház fel némi kompetenciával, mind a képzőművészet, mind a zene, mind pedig a tánc terén (amelyekre igen gyakran hivatkozom) elsősorban olyan laikusként próbálok meg szólalni, aki úgy gondolja, hogy napjaink művészetében is megjelenik számos érték, s ezek gondolatilag és spirituálisan egyaránt inspiráció forrásává válhatnak a hívő ember számára is. A kötetben szereplő írások talán afelől sem hagynak kétséget, hogy bennük nem a hit esztétizálását, és nem is valamiféle művészetvallás hirdetését tűztem ki célul. Töprengéseim hátterében sokkal inkább az a tapasztalat állt, hogy a keresztény hagyománytól idegennek éreztem annak a hiteles üzenetnek a figyelmen kívül hagyását, ami a kortárs művészetből kihallható.” (Varga Mátyás). A könyvben elemzéseket olvashatunk többek között Nagy József, Frenák Pál és Emio Greco előadásairól, Tolnai Ottó, Maurits Ferenc, Lovas Ilona, Schmal Károly, Lucien Hervé, Philippe Brame és Kicsiny Balázs műveiről, valamint a szerző által készített interjúkat Frenák Pál táncos-koreográfussal, Szofia Gubajdulina és Valentyin Szilvesztrov zeneszerzőkkel.”
Kiadó: Vigilia Kiadó
Oldalak száma: 230 oldal
Boritó: puhatáblás, ragasztókötött
ISBN: 9789637964947
Kiadás éve: 2008